Ne is keresgélj tovább!

Nem olyan régen arra kért meg a főnököm, hogy a munkahelyemen a kollégám helyett vigyem végig az új katalógus kampányát az elejétől a végéig. Igazság szerint egyszerűnek hangzik a feladat, de mindazzal együtt, hogy a tavalyi katalógus kapcsán elmondta, hogy sem a nyomda nem állta meg a helyét, sem pedig a termékfotó tekintetében nem elégedett, ezért már csak az új szolgáltató keresés iszonyatosan sok időt és energiát követelt, nem beszélve a koordinációról és a folyamatos igazgatásról, persze a mindennapi munkám megoldása mellett. Nem könnyű így helyt állni, de igyekeztem mindent megtenni a tökéletes megoldás megkeresésére. Nyomda tekintetében nem volt annyira nehéz dolgom, mert arra kaptam egy tökéletes ajánlást, azonban a termékfotózás kapcsán akadtak bőven nehézségeim. Tekintve hogy egyáltalán nem értek hozzá, és csak laikusként tudom vizsgálni a képeket segítséget kértem egy olyan embertől, aki fotósként éli az életét, és hála a jó égnek a végére egy tökéletes ajánlással tudtam rátalálni ennek kapcsán is a fotodastudio.hu csapatra.

Hihetetlen szép és élethű, nem műnek tűnő képeket csináltak a termékekről, ráadásul arról számoltak be a kollégák, hogy iszonyatosan rugalmasak és nagyon jól lehetett velük együtt dolgozni. Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy egyrészt ha hasonló helyzetbe kerül, hogy nem igazán ért a területhez, mégis szakembert kell választania, akkor nyugodtan kérjen tanácsot egy jártasabb embertől, aki mondjuk már igény vett ilyen szolgáltatást. Az is segítség ugyanis, hogy ha már csak azt megtudja az ember, hogy kit nem érdemes választani, vagy melyik csapat nem tud segíteni. Termékfotó tekintetében én maximális szinten ajánlani tudom a Fotoda csapatát, mert biztos vagyok benne, hogy aki őket választja elégedett lesz a képekkel és a szolgáltatás menetével egyaránt.