A legszuperebb fejlesztő csapat

Amikor én úgy döntöttem, hogy a jelenlegi munkahelyemen próbálok szerencsét, még fogalmam sem volt, hogy nem csak azért lesz ez számomra egy különleges és jó döntés, mert a karrierem hihetetlen mértékben fog fejlődni, hanem azért is, mert nagyon jó kollégákat kapok majd, szinte családias lesz a környezet, és elmondhatom azt is, hogy tagja vagyok azon … Olvass tovább

Ne is keresgélj tovább!

Nem olyan régen arra kért meg a főnököm, hogy a munkahelyemen a kollégám helyett vigyem végig az új katalógus kampányát az elejétől a végéig. Igazság szerint egyszerűnek hangzik a feladat, de mindazzal együtt, hogy a tavalyi katalógus kapcsán elmondta, hogy sem a nyomda nem állta meg a helyét, sem pedig a termékfotó tekintetében nem elégedett, … Olvass tovább

Ha szeretnél valami igazán egyedit

Ajándékozni nehéz, de mégis kell, mivel az embernek van néhány nagyon meghatározó személy az életében, akikre nem teheti meg, hogy nem gondol bizonyos alkalmakkor. Persze, vannak olyan emberek, akik rengeteg emberrel vannak kapcsolatban. Legyenek azok ügyfelek, haverok, jó ismerősök, szomszédok és így tovább. De nekik is biztos vagyok benne, hogy van négy-öt olyan ember, aki … Olvass tovább

Víztározónál

Vidéki lány révén a természet lágy ölén nevelkedtem. Gyerekkorunkban nem volt olyan nap, hogy pár órát ne töltöttünk volna a szabad levegőn. Vagy játszottunk az udvaron, vagy kirándultunk a környező forrásokhoz, vagy túráztunk a közeli erdőkben. A természetjárás szeretete észrevétlenül lett életforma, így felnőtté válva is rendszeresen járok kisebb-nagyobb túrákra, ha csak tehetem. Szeretem a … Olvass tovább

Hibátlan, modern, egyedi megoldások megfizethető árakon

Sokan nem is gondolnak rá, de lehet egyedi belső tere a legátlagosabb autónak is, még annak is amelyik gyárinag nem így került ki a futószalagról. Persze ehhez meg kell találni azt a csapatot, akik képesek az elképzeléseinket minőségi precíz munkával megvalósítani. Másfelől a legújabb trendek, a prémium kivitelek, mind mind az új bőrözött műszerfal vonalat … Olvass tovább

Helló Világ!

Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.

Legújabb feladatunk, mely hihetetlen eredményeket tartogatott

Amikor öt éve úgy döntöttem a férjemmel karöltve, hogy belevágunk a sokak által nem csak nehéznek, hanem bizony egyenesen lehetetlennek tartott feladatba, otthagyjuk az akkori munkahelyünket és beállunk a vállalkozók világába, még fogalmunk sem volt, hogy a folyamatok eredményeként öt év múlva mekkora sikereket fogunk tudni elérni. Mi igazság szerint egy közepes vállalkozástól sosem álmodtunk … Olvass tovább

Hogy ne mumus legyen

Az ember hogy ha vállalkozás alapítására adja a fejét alapvetően fel kell hogy ismerje, hogy nem csak kockázatot vállal, hanem bizony rengeteg munkát és iszonyatosan nagy feszültséget, ami a közeljövőben jellemezni fogja a mindennapjait. Természetesen minderre felkészülni szinte lehetetlen, bármennyire is azt gondolja az ember, hogy mindenre fel van készülve, minden várható problémára van egy … Olvass tovább